csapos fogpótlás

Csapos fogpótlás: mikor és kinek készíthető el?

A fogpótlások készítésének ma már számtalan módja ismert, így gyakorlatilag mindenki számára meg tudjuk találni a legmegfelelőbb megoldást. Legyen az a csúcsot képviselő, modern implantátum, a klasszikus kivehető protézis, vagy bizonyos esetekben a csapos fogpótlás, amivel szintén esztétikus végeredmény érhető el.

Hogy milyen esetekben és kinek javasoljuk ezt a lehetőséget, arról többet megtudhatsz, ha tovább olvasol.

Milyen esetekben javasoljuk a csapos fogpótlás készítését?

Előfordulhat, hogy egy baleset, vagy éppen egy kiterjedtebb fogszuvasodás következtében olyan kevés marad meg a saját fog koronai részéből, hogy az már nem alkalmas egy fogászati korona megtartására, illetve sem töméssel, sem pedig betéttel (inlay, onlay) nem hozható helyre. Szerencsére ekkor sincs ok pánikra, és nem kell eltávolítani a megmaradt fogat, ehelyett fel lehet használni egy csapos fogpótlás készítéséhez.

Az is gyakori, amikor a fogat gyökérkezeléssel megmentjük ugyan, de idővel tovább romlik az állapota: olyan mértékben szárad ki és gyengül meg, hogy egy erőteljesebb harapás hatására eltörik. Illetve a gyökérkezelt fog elszíneződése sem ritka, amit nem mindig lehet fehéríteni, és előbb-utóbb koronával kell borítani.

A csapos fogpótlás készítése tehát az alábbi eseteben javasolt:

  • egy baleset következtében letört fog korrigálására, ha a fog gyökere épen maradt;
  • egy nagyobb szuvasodás miatt a fog koronájának nagy része – több mint a fele – hiányzik;
  • ha a saját fogból megmaradt rész nem alkalmas rá, hogy megtartson egy fogászati koronát.

A fenti esetekben lehetőség van rá, hogy a költségesebb implantáció helyett ezt a jóval gazdaságosabb megoldást válassza a páciens, ha adottak hozzá a feltételek.

Miért jó ez a megoldás?

A csapos fogpótlásról azt kell tudni, hogy praktikusan ez a fog kihúzása előtti végső lehetőség. Talán drámaian hangzik ez a kijelentés, de igaz: ha nem létezne, akkor sajnos nem lenne mit tenni, el kellene távolítani a szóban forgó fogat, hiszen nem lehetne már sem tömni, sem más módon korrigálni. Azzal azonban, hogy a csapot behelyezzük a fogba, és erre elkészítjük a koronát, gyakorlatilag olyan plusz megoldást kínálunk, ami:

  • relatíve gyorsan kivitelezhető;
  • viszonylag kicsi beavatkozással elkészíthető;
  • nem jár olyan magas kiadással, mint a műgyökér;
  • elkerülhetővé teszi a fogászati híd készítését, ezáltal a szomszédos fogak preparálását.

Mindenkinél elkészíthető a csapos fogpótlás?

Bár a csapos fogpótlás bizonyos esetekben jó választás lehet, fontos tudni, hogy nem mindig van lehetőség az elkészítésére. Vagyis sajnos lesznek olyan páciensek, akiknél a kizáró tényezők miatt nem valósítható meg. A beavatkozás feltételei tehát röviden a következők:

  • megfelelő hosszúságú (legalább 8-10 milliméter) foggyökér, aminek a kétharmad része felhasználható a csap rögzítéséhez;
  • megfelelően elkészített gyökértömés.

Mivel a csapos fogpótlás csak gyökérkezelt fogaknál alkalmazható, fontos, hogy a régebbi kezeléssel ne legyen semmilyen gond. Ha ugyanis annak idején nem jól kivitelezték a beavatkozást, akkor sajnos egyébként sem lenne tartós a fogpótlás, ezért teljesen felesleges belevágni. Amennyiben viszont a gyökérkezelést megfelelően készítették el, és nincs vele gond, minden további nélkül alkalmas a csap elhorgonyzására.

Ezek után a csapos fogpótlás készítésének kizáró tényezői között az alábbiakat találjuk:

  • a túl rövid, esetleg görbe foggyökér;
  • a nem jól elkészített – például nem a gyökércsúcsig érő – gyökértömés;
  • valamiféle kóros elváltozás megléte, például egy fogágybetegségé, ami miatt mozogni kezdett a fog;
  • az íny alá tört fog;
  • életkor.

Az életkor esetén fontos tudni, hogy az sem jó, ha valaki túl fiatal, és az sem, ha éltesebb. Az előbbi esetben ugyanis meg kell várni, amíg a fog gyökere teljesen kifejlődik, hogy el lehessen készíteni a gyökértömést. Idősebb korban pedig a szűk gyökércsatorna jelenthet gondot, ha azt nem lehet a megfelelő szélességűre tágítani.

Azt, hogy hogyan készül el a csapos fogpótlás, és hogy a csapnak milyen fajtái vannak, a folytatásból ismerheted meg.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.