Kivehető fogsor
Mi a megoldás akkor, ha Önnek már nincs egyetlen saját foga sem? Hogyan lehet pótolni eredeti fogait, ha azokat már mind elveszítette, és ha a teljes foghiány akadályozza az étkezésben, beszélgetésben, mosolygásban?
Idősebb korban gyakori, hogy a páciensek már nem rendelkeznek egyetlen saját fogukkal sem. A nem megfelelő csontállomány miatt gyakran a fogbeültetés sem lehetséges (még átfogó csontpótlással sem), márpedig egy foghiány sosem maradhat pótolatlanul.
Hogy mit tudunk ilyenkor tenni? A problémára csak egyetlen megoldást alkalmazhatunk: a kivehető fogsort.
Aduász a fogpótlások között
Protézisnek vagy kivehető fogsornak hívjuk azt a fogművet, amit a páciens fogorvosi segítség nélkül, saját maga is el tud távolítani annak helyéről.
A kivehető fogsor egyfajta Jolly Joker a fogpótlások között, mert az szinte bárkinél megvalósítható. Mondhatjuk úgy is, hogy aduász a fogorvosok kezében, ugyanis elkészítését nem kötjük olyan szigorú feltételekhez, mint amit más fogpótlásokét.
A protézis ezért nagyon sok páciensnek segít az elveszített rágófunkció és az esztétikum (így például az arc harmóniájának) visszaállításában, és még napjainkban is több százezer embernek van ilyen fogpótlása.
Bár viselését sokan kínosnak találják, műfogsorral az érintett páciens sokat javíthat saját életminőségén. Márpedig a fogsorviseléshez kötődő hátrányok sosem múlhatják felül azt, hogy a protézis visszaadja a rágás és a megfelelő étkezés lehetőségét, valamint megakadályozza a pszichés zavarok kialakulásét.
135.000 Ft-tól
Nálunk ez mind
benne van az árban!
-
Állapotfelmérés
-
Konzultáció
-
Kezelési terv készítés
-
Érzéstelenítés
-
Lenyomatvételek
-
Igazítások és Harapások
-
Ingyenes kontroll
Hogyan készül a kivehető fogsor?
A kivehető fogsort fogorvos és fogtechnikus készíti a páciensről levett lenyomatok segítségével. A fogorvos a lenyomatok pontosságáért felel, a fogtechnikus pedig egy precíz munkafolyamat segítségével elkészíti a műanyag protézist.
A teljes kivehető fogsor három részből áll:
- alaplemez,
- műíny,
- műfogak.
A műíny segítségével hatékonyan pótolható az elsorvadt ínyrész, a műanyagfogak pedig elég erősek ahhoz, hogy a páciens rághasson velük. A végleges munka átadásáig általában 10-12 napot, rosszabb esetben 2 hetet kell várni.
Az első 1-2 hétben kellemetlen lehet a protézis viselése, hiszen a szervezetünknek hozzá kell szoknia a fogpótláshoz, de ezt a folyamatot néhány praktikával felgyorsíthatjuk, és hamar túleshet Ön is a nehezén.
A CompletDent fogorvosai rendszeres arctornát, mentolos cukorka szopogatását és apróra vágott ételek fogyasztását javasolják a pácienseknek.

A kivehető fogsor viselése
Egy megfelelően elkészített műfogsor pontosan illeszkedik az ínyfelületre, de még így is előfordulhat, hogy azt nehéz és kényelmetlen viselni.
A protézis ugyanis gyakran kelt bizonytalanságot viselőjében, és sok páciens úgy érzi, hogy a fogmű beszéd, evés vagy köhögés közben kieshet a helyéről.
Az ilyen kellemetlenségek ellen fogsorragasztót használhat, amivel stabilizálható a billegés és egyéb mozgás.
A kivehető fogsor előnyei
-
Szinte bárkinél és bármikor megvalósítható.
-
Megfizethető, és igényelhet visszatérítést is.
-
Viszonylag gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni.
-
Tartós (8-10 évig használható).
-
Könnyen javítható
-
Tartós, és hosszú élettartama miatt kiváló megoldás fogászati implantátumokra helyezve is.
Bánjon óvatosan a protézissel, és ha a fogmű megsérült, semmi esetre se próbálja meg otthon megjavítani azt, kiváltképp ragasztóval ne.
Az ilyen műveleteket bízza a szakemberekre, és feltétlenül keresse fel fogorvosát, aki segíteni fog a probléma megoldásában.
Olvasnivalók a témában!

Fogkorona – milyen típust válasszunk?
A fogászati korona egy fogpótlási megoldás, melyet akkor alkalmaznak, ha a fog nagy része elveszett, de az eredeti fogazat még megtartja a stabilitását. A korona

Fémes szájíz: mit lehet tenni ellene?
Egy felnőtt embernek körülbelül tízezer ízlelőbimbója van, és bár a számuk az évek előrehaladtával fokozatosan csökken, illetve az érzékenységük is eltérhet egyénenként, bizonyos aromák képesek

Csapos fogpótlás: mikor és kinek készíthető el?
A fogpótlások készítésének ma már számtalan módja ismert, így gyakorlatilag mindenki számára meg tudjuk találni a legmegfelelőbb megoldást. Legyen az a csúcsot képviselő, modern implantátum,
Csapatunk felkészülten várja Önt!

Dr. Dóra Kriszta

Dr. Szlovicsák Gábor

Szelles Kriszta

Csihar Lilla

Kovács Bálint
Bejelentkezés
Töltse ki az űrlapot és kollégánk 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.
06 1 792 3544
Hétfőtől – Péntekig 8:00 – 19:00
Cím: 1139 Budapest, Gömb u. 44.